Itthon túristaként

Itthon túristaként

Három hetet érdeklődéssel néztem idegen világokat, most érdeklődéssel nézem Budapestet

Tüntetések, Nico

2017. április 26. - Rosta

Hozzászoktam, hogy figyelek minden kis furcsa részletre a világban. így azután mikor az első napjaimat töltöttem itthon, sok különös dologra lettem figyelmes, amit máskor észre sem veszek. Legfőképpen is feltűnt, hogy Budapest a világ egyik legszebb városa. A vár, a Mátyás templom, a Halászbástya, az elképesztően szép parlamentünk és a csodálatos hidak a Dunán minden nap melegséggel és büszkeséggel töltik el a szívemet. A sok különleges régi ház cirádáival, szobrocskáival mind más és más, izgalmas, különleges és változatos. A legváltozatosabbak azonban az emberek, ahány, annyiféle. Egyik este egy ember biciklizett el mellettem, két póniló volt utána kötve, az egyiken gondolom a kislánya ügetett. Vajon mit gondoltam volna erről Ghánában és mit Lisszabonban?

Nem sokkal hazaérkezésem után intenzív politizálásba kezdtem. Részben, mert a FIDESZ szokása szerint ezekben a hetekben is hozott néhány olyan döntést, amitől kinyílik az ember zsebében a bicska, részben pedig azért, mert a ligetről remélhetőleg népszavazás lesz és én nem szeretnék kimaradni ennek a szervezéséből. Az Együtt is pont most hívott össze minket, akik jelentkeztünk a 2018-as választásokra szavazatszámlálónak. Az Együtt nem rossz párt, de mint minden mai lökött ellenzéki párt válogat, hogy kikkel akar együttműködni és kikkel nem. Ennek következtében fog 100% bizonyossággal elbukni 2018-ban az ellenzék. Pedig hallottam már egy olyan jó ötletet, hogy ezek a pártok tarthatnának előválasztásokat, így felmérve az erőviszonyokat és utána lehetne az egy fordulós választáson az erőviszonyoknak megfelelően közös jelölteket állítani. Persze ehhez legalább ebben meg kéne állapodni! Dehát töketlenek. Pedig az Együtt eredetileg erre alakult, még Bajnai Gordon vezetésével, de mára csak egy pöttöm párt.

A FIDESZ friss galádsága a Soros által finanszírozott CEU egyetem ellen sürgősséggel meghozott törvény. Azt tartják aggályosnak, hogy a CEU olyan diplomákat állít ki, amelyeket Magyarországon és az USÁ-ban is elfogadnak. Ahelyett, hogy a többi egyetem számára is kiharcolnák ezt a lehetőséget, inkább a CEU-t támadják. Ezzel persze kiakasztották a világ és Magyarország közvéleményét. Ezen kívül az olyan civil szervezeteket, akik külföldről is kapnak pénzt, meg akarják bélyegezni, mintha valami gyanús külföldi ügynökszervezetek lennének. A harmadik baromságuk, hogy már megint kiplakátolták az országot, hogy Állítsuk meg Brüsszelt és ezzel együtt megint indítottak egy nemzeti álkérdőívet. (A korábbi tapasztalataim következtében ezt már el sem olvastam.) Sikerült összehozniuk az utóbbi évek egyik legnagyobb tüntetését. A 444.hu szerint 80 ezren voltunk, de nekem sokkal többnek tűnt. A Kossuth teret mindenesetre megtöltöttük, amit a FIDESZ 2 millió főnek szokott számolni, ha maga vonul fel. :) Unokáim is kint voltak, nagy örömmel hordták az EU-s és a magyar zászlóimat. A nagy tömeg miatt nem bírtunk találkozni velük, a Dáviddal és a haverjával vonultunk fel. Még volt remény, hogy esetleg az államfő nem írja alá a CEU törvényt, így a Ne írd alá, János! lózung volt sok plakáton.

Másnap, mikor mégis aláírta, spontán tüntetés indult a Sándor palotánál. Este a melóban véletlenül benéztem a hírekbe, megláttam, mi folyik és rögtön kedvet kaptam, hogy csatlakozzak. Nagyon jó hangulatú tüntetés volt, az átlagéletkor velem együtt 20 év. Főleg Ádert szidtuk: bajszos szar, elvesztette elnök jellegét, hazaáruló, Európa, demokráciát, Áder János azt üzente nincs szükség az egyetemre, ha még egyszer azt üzeni, ... nóta, szabad ország, szabad egyetem, ilyen és hasonló rigmusokat üvöltve vonultunk végig a Lánchíd, Oktogon, Blaha, rádió útvonalon. A végállomásnál persze nem tudtuk, mit kezdjünk, nem volt olyan kialakított szöveg, amit mondjuk bemondhattunk volna a rádióba, tényleg spontán tüntetés volt, 1-2 ezren lehettünk. Nicó, a ligetvédő forradalmár barátnőm persze nem maradhatott le erről az eseményről. Felmászott a rádió bejárata fölötti tetőre. A rendőrök ettől totál idegbetegek lettek, könnygázt használtak a teljesen békés, normális, nyugodt egyetemista tömeg ellen. Nem akarták engedni, hogy a Nicónak feladjanak egy Európai úniós zászlót. Szerencsére végül feldobták, és Nicó nagy ováció közepette kitűzte a rádióra. Ez a kedves, gyenge, őrült kislány megtalálta a módját, hogy emlékezetessé tegye számunkra ezt az estét. Értelmet, eredményt adott ennek a kicsit haragos, de vidám felvonulásnak. Talán ezt a blogot is most az ő ihletése miatt írom. A másik két ligetvédő társunk rutinosan magyarázta a rendőröknek, hogy értük is tüntetünk, Nicó értük harcol, tisztességtelen volt a könnygáz használata. Szegény Nicó persze túl sokat kapott belőle, de néhány nap múlva már rendben volt.

A civilek tüntetésén találkoztunk legközelebb hét végén, a Hősök terén, ahol én a másik ligetvédő csoport szervezésében az LMP által benyújtott népszavazásra gyűjtöttem aktivistákat pultnál. Itt is lehettünk 20-30-40 ezren. Sajnos ez a csoport ki nem állhatja Nicóékat. Nicó odajött lefényképezni a pultot (valóban gyanús, hogy nem jóindulattal), mire ketten, hárman is eléálltak, nem egészen világos, hogy mit is védelmezve. A tüntetés végén én a pult visszavitelével foglalatoskodtam, de a tömeg harcias magja tovább tüntetett, voltak a FIDESZ székháznál is, megszállták az Oktogont, stb. Nicóról később mesélték, hogy a rendőrök kidobták a FIDESZ székházból a hátára. Hogy hogy került be a székházba? Azt csak ő tudja. :) A fiatalok éjszakánként lezárták az Oktogont, folyamatosan minden nap tüntettek.

A következő hét végén a Szabadság téren tüntettünk, egész délután zenével, tánccal, néhány jó felszólalással. A mottó a "Nem hallgatunk el" szöveg volt. Itt is lehettünk 20-30-40 ezren. Repülőket dobáltunk, és a Soros pénzét emlegettük, mert a lökött kormánymédia azt állította, hogy a kis számú tüntetőt a Soros pénzén repülővel hozták az országba. Vonatoztunk és hasonlókat ordibáltunk, mint az előző tüntetéseken. Mindenféle zajkeltő szerszámmal zörögtünk, sípoltunk, doboltunk, kerepeltünk, stb. Tücsiék is kint voltak, de többnyire Nicóval és csapatával voltam, mert a lökött szabálykövető ligetvédők nem engedtek aktivistákat gyűjteni, mert nem kértek engedélyt. Én kértem volna a helyszínen. Remélem, nem ezen múlik majd a népszavazás! írhattunk magunknak táblát, én azt írtam rá, hogy Ejnye, bejnye fiúk, a másik oldalára pedig, hogy Arányos választásokat! Az egyik szónok ugyanis nagyon okosan erről beszélt, hogy e nélkül nem lesz demokrácia. A végén persze a kemény maggal bejártuk a várost hajnalig.  A Nicóékkal egy kisebb csoporttal külön kört is tettünk és valami szélsőjobbos bicikliről le akarta rántani rólam az EU zászlót, de olyan váratlanul rántott vele hátra, hogy hanyatt estem, jó sebes lett a könyököm. Viszont az EU zászlóm megmaradt! Hurrá! Mindenesetre örülök és büszke vagyok, hogy a balosok nem dobálják a rendőröket, nem őrjöngenek. Én láttam egyszer régebben egy jobbos tüntetésen, hogy a gyéren vándorló tüntetők egyik tagja egy baseball ütőt dobott egy elhaladó rendőrautó ablakába, betörte és ki tudja, kinek milyen baja lett a kocsiban. A TV-ben is lehetett látni, hogy egy útjelző betondarabját dobták a rendőrök felé. Nem csoda, ha ott a rendőrök is másként viselkedtek.

A következő hétvégi tüntetésen a Kétfarkú kutyapárt vonult fel: Békemenet a kormányért és Oroszországért és minden más ellen címmel. Szenzációs volt! Olyanokat ordítottunk, hogy Demagógiát! Korrupciót! Legyen két Orbán! Nem akarunk nyugdíjat! Nem kell több beteg, Még több stadiont, Menjek haza! Takarodjunk! Le az oktatással!, stb. és közben röhögtünk. Sajnos hamar elvonultak az Oktogontól és én ezúttal pultnál gyűjtöttem az aktivistákat és mikor eltűntek, akkor mentem tovább a ligetbe a biciklis felvonulás záró helyszínére, utána a Gödörbe aktivistákat gyűjteni. Tücsiék a Kétfarkú kutyák után a tudományért mentek tüntetni. A CEU ellen is volt tüntetés ezen a napon, szerencsére csak kb. 50 fő jelent meg. Viszont a Nicó megjelent harmadmagával ellentüntetni egy EU-s és egy magyar zászlóval. Jó, hogy nem verték agyon! Ez a csaj egy imádnivaló őrült. Valahol azt olvastam, hogy ő a magyar Jeanne d' Arc. Hát tényleg!

Plakátok: Ne vásárolj a CEU-ban! Kisvasutat Moszkváig! Le a szólásszabadsággal! Le a háttérhatalommal, nemzeti chamtrailt akarunk! Elég a provokatív táblákból! Legyen két Orbán! Üzenjük Brüsszelnek, hogy DE! Kutyából nem lesz szalámi! Bajszos népünk győzni fog! Bajusz is the new sexy. A kerékpár az ördög járműve. Tiltsuk be a Soros áramkört! A soros visszafelé is soros. Lehet ez véletlen? Akkor is szeretném Viktort, ha lány lenne, de szerencsére nem az! Éljen Viktor, éljen a párt! Állítsuk meg a Dunát, külföldről ered! Mi szputnyikkal jöttünk. Toварищи начинается! Pesti srácokat vidékre! Fokozódik? Fokozódik. Nem kell ország, nem kell egyetem! Hadat üzentünk Brüsszelnek: Éljen a háború, éljen a békemenet! Állítsuk meg az állítsuk meg Brüsszelt! Csökkentsük a rezsicsökkentés csökkentését! Ne kőcsenek az oktatásra! Vissza a hétfői adásszünetet! Soros helyett párhuzamos kötéseket! Simicska vonja vissza, hogy Orbán geci! Állítsuk meg az időt! Vajon ki áll Soros mögött?

A következő alkalom május 1 volt. Én a Ligetben egész délután aktivistákat gyűjtöttem, a Momentumnak volt este tüntetése a Hősök terén (ott is). Itt is kb. 10000-n lehettek, mint a Kétfarkú kutyánál. A végén matricákat osztottak, hogy ragasszuk le a Fidesz "Állítsuk meg Brüsszelt" plakátjait. Bár matricát nem tudtam szerezni, törtem a fejem rajta, hogy a nálunk magasan lévő óriásplakátot hogyan ragasszam felül. Igen ám, de hétfőn volt a tüntetés, szerdára eltüntették a nagy óriás plakátokat a városból. Lehet persze, hogy csak véletlen egybeesés, de nekem van olyan gyanúm, hogy emiatt vonták vissza. Mindenesetre én örülök, hogy végre eltűntek, mert idegesítő volt. A TV-ben persze ömlik így is minden csatornán. Sajnos még az ATV-n is, ami pedig látszólag ellenzéki csatorna.

A HVG előfizetéseket leállították az állami vállalatoknál, így nálunk is. Lecseszték a BÜFO-t, hogy miért értesítették erről a dolgozókat. Nevetséges. Ezután jött a döntés, hogy a Forbes magazint  se lehet előfizetni, ami gyakorlatilag csak az igazgatóknak járt. Őket most erről senki nem értesíti. Biztosan nagyon kommunista újság! 

Közben nagy erőkkel gyártom a zenekarunk honlapjának kottaoldalait, A Fodor kórussal ma fellépésünk volt. Elég kiábrándító. Kinga, a kórusunk vezetője nagyon lelkesen csinálja a kórusvezetést, de nem gyakoroljuk ki a fellépések számait eléggé, nem tanuljuk meg rendesen szöveggel, így a fellépésen bizonytalanok vagyunk, nem érezzük igazán jól magunkat. Ő pedig annyira vágyna a dicséretre.

Közben a Ligetben a Közlekedési múzeumot mégsem fogják olyan monstrum méretben megépíteni, visszaáll az eredeti méret. Ez a második győzelme a ligetvédőknek. Már "csak" 3 új monstrum felépítését kellene megakadályozni. Közben nagy balhé volt amiatt is, hogy az úszó világbajnokság miatt a Városligeti tónál is tribünöket építenek ideiglenesen. Ehhez bekerítették a ligetvédők területét, de a ligetvédőket onnan nem lett volna joguk kitenni, mert engedélyük van ott a tiltakozásra. Persze a rendőröknek eszük ágában nem volt a törvényt védeni és a ligetvédőknek segíteni. Azért a balhé remélhetőleg azzal a pozitív következménnyel járhat, hogy az építők kénytelenek lesznek nagyon vigyázni az ottani öreg platánfákra. Persze szegény Nicót itt is gyepálták.

süti beállítások módosítása